3-as Boaa : EGy szokásos nap, már akinek

Hariko

Ijedten ültem fel az ágyban. Reszkettem, folyt rajtam a sós nedű, a szívem hevesen kalapált, egy-egy ütemet ki-kihagyva.
- Egy újabb rémálom… - mondtam csak úgy magamnak. Még mindig szédülve álltam fel, és az ablakok felé fordultam. Fáztam, a lábaim pedig még mindig remegnek. - Utálom, hogy ilyen gyenge vagyok! - ordítottam némán. - Ilyenkor olyan vagyok, mint valami szellemi fogyatékos. - Az idő hat óra körül járhatott. A lenyugvó napra pillantva állapítottam meg.



Shun

Kelletlenül léptem ki a házunkból. Drága testvérem mögöttem loholt, és közben zagyvaságokat beszélt. Mivel jelét sem mutattam annak, hogy figyelek, lassan abbahagyta nagy örömömre, majd egy sóhajtás keretébe újra belekezdett.

- Shun…
- Az iskolában meg ne szólíts! - mondtam továbbra is komoran.
- Mi bajod?
- Mondtál valamit? - kérdeztem figyelmen kívül hagyva az övét.
- Történt valami? - Csak nem adja fel, mi?
- Kellett volna bárminek is?
- Na, jó… - sóhajtott. - Mi a franc bajod van?!
- Ennyi év után ismerned kellene annyira, hogy tudd! - néztem rá megvetően, mire még inkább belemerült faggatásomba. Egy idő után eszméltem csak fel arra, hogy hangosabbra kapcsolt.
- A névnapodat felejtettem el? - csillant fel a remény a szemében.
- Múlt hónapban volt - forgattam meg szemeimet, és gyorsítottam az eddig sem lassú tempón.
- Akkor meg mi van? Én vagyok az oka? - fakadt ki hosszú idő után.
- Ch, szállj le rólam!
- Shun… - Itt mintha megállt volna. Talán feladta? - Egy nagy francot hagylak itt! Nem tudom, mi van veled, de egy biztos: addig nem foglak békén hagyni, amíg ki nem derítem - üvöltötte a képembe. Már azon voltam, hogy kérdőre vonom. Mégis mit képzel magáról, hogy velem foglalkozik? De még szerencsére időben visszafogtam magam. - Shun?
- Ch… - rántottam meg a vállam. – Idegesítesz! - fordultam el, és mivel időközben megálltunk, elindultam, és faképnél hagytam.
- Ne bosszants, Shun!
- Éppenséggel te nem hagysz békén. Hamarabb kiderül, ha nem csüngsz folyton rajtam. Egyébként is mi van veled, hogy velem foglalkozol? Miért nem valamelyik ötleteden dolgozol, hogy hogyan tudnál még több csajt az ágyadba csalogatni? Vagy már meg is van a következő áldozatod?
- Ahogy mondod – mosolyodott el pimaszul.
- Röhejes egy alak… - sóhajtottam magamban. - Fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy megtudjam - morogtam gúnyosan.
- Elmondjam? - cukkolt. Így is, úgy is elmondja, szóval fölösleges győzködni. Nem válaszoltam. - Haha, nagyon vicces. De amúgy ismered az illetőt. És mivel folyton együtt vagytok, biztosra veszem, hogy különleges.
- Magasról leszarom! Előbb-utóbb az is a szobádban fog kikötni, aztán meg - ha megunod - megcsalod, de jobbik esetben kidobod.
- Én legalább foglalkozok velük. Tudod, az is szégyen, hogy te még senkit sem vittél ágyba. Márpedig kéne. Tizenhét éves vagy, ne feledd.
- Ch, egyáltalán nem hasonlítunk. Mint mondtam: nem érdekelnek. Le lehet szállni rólam, világos? - néztem rá fenyegetően, amitől hátrált pár lépést. - Tudod, eléggé vékony fal van a szobánk között. Mindent hallani… Szóval csakhogy biztos legyek benne, felfogtad azzal a csöpp agyaddal, ezért elismétlem: nem érdekelnek a csajaid, ahogy az sem, hogy ki lesz az, akit legközelebb megfosztasz a szüzességétől. Remélem, érthető voltam! - fejtettem ki az engem idegesítőnek, mire - mint akinek még mindig nem tiszta - utánam szólt:
- Ebben én nem lennék olyan biztos! - Hátrapillantottam testvéremre, hogy kérdőre vonjam, de addigra ő már előttem állt. - Például mit szólnál, ha azt a lányt nézném ki magamnak, amelyiket képes voltál közel engedni magadhoz.
- Harikóra célzol? - húztam fel a szemöldököm, miközben a röhögőgörcsöt próbáltam visszatartani. Még hogy ő és Hariko? Jó vicc.
- Van még talán más lány is? - Most hogy így mondja, tényleg Hariko az első lány, aki egy kicsit is ismer minket. - Vajon szűz még? - elmélkedett tovább. Istenem, még pár ilyen, és tényleg röhögőgörccsel szállíthatnak kórházba.
- Mondjuk ez jó kérdés. Ha az alakját nézzük, akkor biztos nem. Viszont túlságosan is tartózkodó, de van mikor olyan, mint egy bomba. Ezeket összevetve sem tartom lehetségesnek, hogy akár egy fiúval is volt. Persze ezt jobb, ha Usui nem tudja, mert nem lenne túl praktikus - elmélkedtem.
- Figyelsz te rám? - nézett rám dühtől izzó tekintettel.
- Nem - válaszoltam közömbösen.
- Aha, veszem észre. Amúgy csak annyit mondtam, hogy… - És innentől már nem is hallottam semmit, csak elindultam előre, ahol a suli volt. Csend volt a fejemben. Máshol ez nem lehetséges, mert ez a kis buzgómócsing folyton a sarkamban liheg. - Shun! Nézd, ott van Hariko - sietett mellém. A mutatóujja irányába emeltem a fejem, és valóban ott állt.
- Igen, ott van. És?
- Nem megyünk oda? - nézett rám reménykedve. Legyen, akkor ma neki gyereknap.
- Oké, menj! - intettem, és már mentem volna el, ha nem ragadta volna meg a vállamat, és rángatott volna oda engem is. - Engem miért? - néztem rá durcásan. Várjunk csak… durcásan? Ne már!
- Azért, mert úgy illendő.
- Na álljunk csak meg! Te meg az udvariasság?
- Most mit vagy úgy oda? Nem lehetek udvarias?
- De. De miért pont most?
- Azért, mert nemesi családból származunk. Gondolom, így kellene viselkedni.
- Az elmúlt tizenhét évben nem tudtál volna ilyen lenni?
- Igazából csak most jutott eszembe. Zseniális, ugye?
- Persze, de ezt szajkózom több mint tizenöt éve, és még csak most fogod fel? - néztem rá kételkedve épelméjűségében.
- A jó ötletekhez idő kell - vigyorgott rám.
- Komolyan ennyire sötét vagy, vagy csak megjátszod?
- Tükör előtt gyakorlom mindennap - húzta ki magát büszkén.
- Istenem! Hogy lehetsz erre büszke?
- Hát így.
- Jézusom! Ez a tükör előtt gyakorolja – hüledeztem úgy, mintha ott se lett volna.
- Hahó, mindent hallok.
- Tudom - válaszoltam azonnal.
- Jó, elég lesz fiúk! - szólt közbe valaki.
- Hát te? - kérdeztük egyszerre.
- Nektek is szia.
- Bocs! - Ismét egyszerre, jó lesz leszokni erről.
- Szóval a „köszönésetekre” a válasz: láttam, hogy meglátott Usui, te intettél neki - mutatott rám. -, és erre Usui elrángatott. Innentől mindent hallottam, szóval mit is szeretnétek? - Usui elkezdte ecsetelni, amit ő szeretne. Nekem persze fogalmam sem volt arról, hogy mit mondott, de nem is nagyon érdekelt. Szép csendben megpróbáltam elosonni, ami azért hiúsult meg, mert Usui valamiért visszarántott, és dühösen vizslatott. Így inkább meg sem próbáltam egy kicsit is figyelni, hanem nagy előnyben kezdtem részesíteni az egyik fát és társait.


- Shun! - sietett mellém órák után „kedvenc”, egyben egyetlen testvérem. - Fogadjunk!
- Helló! És miben? - néztem szörnyülködve. Ha ő fogadni akar, az csakis rossz lehet.
- Abban, hogy ki dönti meg Harikót előbb! - jelentette ki határozottan.
- Te meg vagy húzatva! - kiáltottam a teljes igazságot.
- Nem is! - Nekiállt durcizni. Az eszem megáll!
- Szóval abban akarsz fogadni, melyikünk dugja meg előbb a csajt? - kérdeztem.
- Igen.
- Fogadás nélkül is nekem engedné, de legyen - sóhajtottam.
- Szuper! - örvendezett, majd elnyargalt.