Éf: 2. fejezete: És folytatódott

Christina Angelina Camorra

Kénytelen-kelletlen mentem végig a már sötét utcákon. Végig azon járt az agyam, hogy vajon ki lehetett az a fiú. De aztán rájöttem, fölösleges ezen jártatni az agyam, hisz’ szinte teljesen biztos, hogy nem fogunk találkozni többé… Igazából nem is értem, minek strapáltam magam, szükségtelen dolgokon elmélkedjek.

A suli gondolatára és arra, hogy egy jó ideig nem találkozhatok a családommal, elmegy minden kedvem. Tudom, mások repesnének az örömtől, hogy végre kipróbálhatják magukat a világban. Hogy nem kell arra gondolniuk, hogy mikor jön az anyjuk, és ráncigálja haza őket, mert összeszedtek egy-két rossz jegyet. De helló, én, én vagyok, és az is maradok egy jó ideig. Mondjuk, ez még mind jó is lenne, csak ne kéne elveszítenem a bátyám. Na meg Matt… Igen, drága „barátom” már most hiányzik. Sok barátom van ugyan, de ő a legfontosabb. A szüleimet meg azért nem említem a hiány-lista sorai között, mert nem nagyon fognak hiányozni. Bár gondolom, ismeritek a mondást, hogy addig nem tudod, mid volt, amíg el nem veszíted. Sosem voltak ott, amikor szükségem lett volna rájuk. Ne értsétek félre, nem azt mondom, hogy utálom őket, mert pocsék szülők, de… Szóval értitek… habár sosem voltak mellettem, ezt értsd szó szerint, mert mindig a testvérem, vagy egyéb rokon, netán bébi csősz vigyázott rám. Plusz magasról leszarták, mi van velem, de azért szeretem őket.

Egy szintén sötét utcára kanyarodtam le. Ha minden igaz, akkor ez lesz, azaz utca, amelyikben az iskola is elhelyezkedik. Fél hétre van kiírva az évnyitó, szóval van még bőven időm odaérni, hisz alig kétszáz méterre van innen. Öt perc, és oda is érek.

- Alexa! - hallottam egy vidám, kellemesnek mondható hangot. - Állj már meg! - kiáltozta egyre közelebbről. Kíváncsi vagyok, ki lehet a keresett személy. - Na, most meg vagy! - jött mögülem a lelkes hang. A következő pillanatban egy puffanást hallottam, majd a földön kötöttem ki. Nagyokat pislogva fordítottam hátra a buksim, és egy szintén meglepett lányt láttam.
- Te nem Alexa vagy - állapította meg. Mit nem mondasz? Zavartan vakargatta tarkóját. - Bocsi, egyébként Hana Carley vagyok - mosolygott rám újra vidáman.
- Christina. Christina Angelina Camorra – viszonoztam gesztusát ugyancsak vigyorogva. Majd jött a villanykörte, és megvilágosodtam a helyzetet illetően. - Mond csak, leszállnál rólam, ha megkérlek?
- Jaj, persze! – ugrott fel, majd a kezét nyújtotta. Egy darabig csak néztem, majd megint felvillant az izzó.
- Köszi - találtam meg hangomat, és elfogadtam a felém nyújtott jobbot. Hamar állásba helyezkedtem, majd hálásan néztem rá.
- Hana! - jött egy hasonlóan magas hang, majd megtalálva a keresett személyt, újra rákezdte. - Hana! - közeledett a hang. Sietve a lány mögé bújtam, nehogy ismét én legyek a párnázat kedves megrohamozónknak. Hana furán méregetett, majd nagy valószínűséggel leesett neki, hogy miért bújtam el védelmet keresve mögötte. De ez persze csak akkor tudatosult benne, mikor már a csaj rajta feküdt, én meg természetesen alattuk terpeszkedtem. Az idő teltével - mert ugyebár eszük ágában se volt felkelni - meguntam a pozíciót, és mocorogni kezdtem. Na, és most gyúlt fény a kis fejecskéjükben, mert hajlandóak voltak megmozdulni. Ugyancsak levegőt préseltek ki belőlem, már ami eddig bennmaradt, és egyesével álltak fel, ezzel levegőt juttatva a tüdőmbe. Látom, a kegyes Isten igencsak jó kedvében van, mert örömmel szórakozik, természetesen rajtam. Na, de most folytatom is a „mesedélutánt”.

Szóval mindenki felállt, és a nemrég érkezett személyből kirobbant a nevetés, majd a mellette levőből is. Csak én nem értem a poént? Én csak álltam mellettük, mint egy darab fa, és azt vártam, hogy abbahagyják a röhögést. Lassan lecsillapodtak a kedélyek, s én még mindig Hana mögött gubbasztottam, majd mikor ez eljutott az agyamig, előléptem melléjük. És mi történt? Észrevett a másik is!
- Ö… szia - mosolygott rám kedvesen. Nem is tudok haragudni rá, se a másikra. - Alexa Elsey, örvendek! Bocsi a furcsa ismerkedési körülményért - nevette el magát ismételten.
- Christina Angelina Camorra, és semmi baj - Újítások mindig kellenek, még a barátkozásokban is, nem?
- Lányok, siessünk, mert a nyanya nem méltányolja, ha nem kezdheti el „időben”. - Igen, olvastam, hogy drága igazgatónőnk - milyen jó, hogy nem írták ki a nemét sem - nem díjazza, ha a diák akár egy percet is késik annak ellenére, hogy ő folyton váratja a rá várakozó embereket.
- Igazad lehet - bólintott Alexa is, majd elindultak, de még hátrafordultak, és várakozóan rám tekintettek.
- Jössz, Chris? - mondták egyszerre, mire el is nevették magukat. Erre én is elmosolyodtam, de közben bólogattam is. Elindultam utánuk, és így tettük meg a maradék utat a suliig. Közben válaszoltam arra a kérdésre, hogy szeretem-e a rock zenét.
- Persze - Ki, ne szeretné? Ja, mielőtt elfelejtem - gyakran megesik - jellemezném a külsőjüket: Hana sötét, szög egyenes barna hajjal, kék szemmel rendelkező lány. Karcsú, nőies alakja, és vidám, barátságos természete folytán könnyen szerez barátokat. Alexa szőkésbarna göndör hajú és zöld macskaszemű lány. Testalkata és természete pedig egyezik Hanáéval.
- Amúgy új vagy, igaz? - lesett rám Hana.
- Igen - feleltem bizonytalanul. Nem, nem félek, csak nem akarok semmilyen beavatási ceremóniát. Miszerint addig kell itatni az újdonsült gyereket, amíg az taj részeg nem lesz. Az nagyon nem lenne ínyemre, mert nagyon alkoholellenes vagyok. Sajnos volt már példa arra, hogy veszélybe kerültem, vagy nekem kellett hazavinnem őket. Plusz a hideg futkos a hátamon, ha megérzem a leheletüket, vagy látom a vérben forgó szemüket.
- Akkor üdvözlünk az iskolában! - mondták egyszerre, és szembefordítottak az iskolával.