Sziasztok!

Hi! A történetet most olvastam, gondoltam megosztom
. Ismétlem nem saját.
De talán a Sors iróniája, h nagyon hasonlít a gondolkodásomhoz, ahhoz miken elmélkedem mostanában. Természetesen a könyvem miatt ^^ Na, nem húzom az idegeiteket, adom, + a címet itt hagyom:

Bosszúállók Los Angeles az angyalok városa.
 Sok fiatal álmainak szárnyaló helye. Ám számomra a pokolt jelenti. 18 éves létemre sok mindenből kiábrándultam. Ez a város nem más mint egy jól behálózott bűnszövetkezett. A szüleimet 10 évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolták. Rokonaim nem voltak így nevelőszülőkhöz kerültem. Régen mindig boldog és vidám voltam. Az életet optimistán láttam,de ez már csak a múlt. 15 évesen elszöktem attól a családtól aki felnevelt és egy barátomnál húztam meg magam. Amikor kicsi voltam megfogadtam,hogy bármi áron felkutatom azt az embert aki tönkretette a családom életét. Beszálltam a rendszerbe. Új nevet kaptam és más személyiség lettem. Így született : Destiny. Ám az idő haladtával észre se vettem,hogy olyan lettem mint ők. A bosszúvágy teljesen elvakította elmémet. Idő közben megtudtam,hogy az az ember akit keresek nem más mint a rendszer legfőbb alakja. A közelébe csak egyféleképpen lehet jutni. Részt kell venni az Éjmámor címet viselő játékban. A feladatok és szabályok igen egyszerűek. A nyertes csak az lehet aki a legtöbb embert megöli 10 nap alatt. Az érvényességet az egyik embere figyeli végig egy kamerával. Így a lefizetés és a csalás is elkerülhető. Teljesen mindegy volt,hogy kit ölsz meg akár egy ártatlant, akár egy bűnözőt vagy egy verseny társad nem számított a lényeg csak az volt,hogy gyilkolj. Addigra már elvesztettem minden emberi létemet. A célom az orrom előtt volt,nem hagyhattam veszni. Sok vér tapadt azalatt a 10 nap alatt a kezemhez. Meg nem tudnám számolni hány emberi élet végét hoztam. A játékot én nyertem. Végre előttem állt az ember aki annyi keserűség okozója volt. Szeme felcsillant mikor közöltem vele kilétemet. A félelem csak úgy reszkette a testét. Hiába esdekelt nem tudott meghatni. A szüleim is ezt tehették de ő nem hallgatta meg imáikat. Hát én miért tegyem ezt? Könyörtelenül és lassan elvettem azt amit az élet mindenkinek meg ad. A létezést. A halála hamar futótűzként terjedt végig a városon. Ebből az állapotból viszont már nem tudtam kiszabadulni. Már nem lehetett. Egy örök körforgás, melybe ha belépsz már nincs kiút. Őszintén szólva mostanra már elképzelni sem tudtam,hogy mit tennék ezután. Talán új célt találnék magamnak az életben. Kitudja. Erre a kérdésre már nem kaphatok választ. A mai napig nem gondoltam arra,hogy mivé lettem. A mai napig… Folytattam azt a játékot amit elődöm elkezdett. Mulattatott az ahogy gyilkoltak. Régen szörnyűségnek tartottam volna, de most már nem. A játék győztese elém állt. A fegyverét rám szegezte. Akaratlanul is önmagam jutottam az eszembe. Majd a fiú sírva közölte velem,hogy megöltem a szerelmét és most őt bosszúlja meg. Talán a sors csúfos tréfája ez,hogy nekem is így lesz végem. Lehet… De most már tudom,hogy a világon így születnek a bosszúállók.